Emléknapjaink között két olyan esemény dátuma található, ami történelmi mártíromságra jutott személyek kivégzésének napja is egyben. Október 6-án az aradi vértanúkra, június 16-án pedig a kivégzett Nagy Imrére és társaira emlékezünk. A két esemény között eltelt bő évszázad tudományos-technológiai fejlődésének dacára, a halálos ítéletek foganatosítása mind a két napon ugyanazzal az eszközzel és technikával történt. Az oszlopakasztófa 1849-ben még újdonságnak számított a büntetésvégrehajtás instrumentumai között, 1958-ban viszont  már az egyetlen eszköze a halálos ítéletek végrehajtásának. De mi szükség lehetett az akasztások több évszázados eljárásán változtatni, és hogyan működtek ezek az egyszerű, ...

Ha a Deutsche Biographie által jegyzett több, mint egymillió ember életrajza között rákeresünk Kossuth Lajos nevére, meglepő dologgal találkozhatunk. Az online adatbázis szerint Kossuth Lajos 1851-ben meghalt, noha a forradalom kormányzója valójában csak 1894-ben hunyt el, Torinóban. Az ellentmondást szimbolikus kivégzése okozza, amire 1851-ben került sor Pesten, majd a német történetírás számára végleg megszűnt létezni. Ma már komikusnak hat, hogy valakin egy megszemélyesített tárgyon keresztül vegyenek elégtételt, de a 19. század közepén ezeket a procedúrákat nagyon is komolyan vették.

Az úgynevezett “in effigie“, azaz képmásában végrehajtott halálos ítéletek az ősidők óta végigkísérték a büntetés-végrehajtás ...

Bott Ferenc (Franz Bott) neve sokak számára ismerős lehet, mivel ő az október 6-ai megemlékezések egyik rendszeresen visszatérő szereplője, a “brünni hóhér”, aki a kilenc aradi vértanú nyakára tette a kötelet. Kevésbé ismert tény, hogy az aradi hóhér 1850 és 1861 között Pest város hóhéra volt, miközben az egész országban hajtott végre statáriális ítéleteket. Szinte egy véletlen folytán került Magyarországra, végül rokonai a XX. század első feléig az állami ítéletvégrehajtás és a budapesti állategészségügy meghatározó szereplői lesznek.

  Bár Bott Ferenc valóban az egykor morvaországi (ma Csehország) Brünn városából szegődik a császári csapatok mellé, valójában osztrák állampolgár volt, 1813-ban ...

A hóhérokat és családtagjaikat évszázadokig sújtó társadalmi megvetés és kivetettség a 19. század második felében vált igazán fojtogatóvá az állami vérhatalom iparosai számára. Ez köszönhető a hírlapi bulvár megjelenésének, ami országosan is közismertté tette a hóhérok nevét, bemutatta életvitelüket és családi körülményeiket. Ez a keresetlen nyilvánosság sokszor átok volt a hóhéroknak, akik addigra már éppen kibújtak a vallási és társadalmi regulák szorításából, ami után teljes jogú, névtelen városi polgárként élhették mindennapjaikat. Az 1870-es évektől azonban a kivégzések már nem nyilvános vesztőhelyeken , sokezres tömegek előtt zajlottak, hanem zárt térben, csekély számú közönség mellett, így a ...

Az újlaki kőakasztófa után, a városi vérpadokat bemutató sorozatunk befejező részében, Pest határain belül vesszük számba, hogy hol és milyen nyilvános vesztőhelyeken keresztül demonstrálta vérhatalmát az állam. Tesszük ezt a török hódoltság utáni időszaktól kezdődően egészen addig, amikortól a halálos ítéleteket már zárt térben foganatosítják, és a nyilvános kivégzések örökre eltűnnek a városi emberek életéből.

A török világ után újjászerveződő magyar városoknak és vármegyéknek egyik legfontosabb célkitűzése volt a korábbi kiváltságaik visszaszerzése, ezek közül is a pallosjog elismertetése, ami által saját hatáskörben hozhattak, illetve hajthattak végre halálos ítéleteket. Bár az ez irányú ...

Többrészes sorozatunkban előbb Budán, majd Pesten vesszük számba, hogy az erőszak monopóliumát gyakorló állam, hol és milyen vesztőhelyekkel demonstrálta vérhatalmát. Tesszük ezt a török hódoltság utáni időszaktól kezdődően egészen addig, amikortól a halálos ítéleteket már zárt térben foganatosítják, és a nyilvános kivégzések örökre eltűnnek a városi emberek életéből. A budai vesztőhelyek történetét az óbudai akasztófadombok után, a városmajori vesztőhellyel folytatjuk.

Az 1840-es évek elejétől a halálos ítéleteket már nem az óbudai határban hajtják végre, a kivégzések helyszíne átkerül a Városmajorba, a Budai Vurstli melletti rétre, ami innentől hatással lesz a nyilvános kivégzések atmoszférájára ...

Nőnapi írásunkban a nyilvános kivégzéseket övező feltűnően nagyszámú, nem egy esetben túlnyomó női érdeklődés jelenségét mutatjuk be.  A 19. századi nyilvános kivégzésekről szóló korabeli tudósítások visszatérő eleme volt a gyengébb nem nagyarányú jelenléte, nem egyszer még a férfiak száma fölé is becsülve azt. A jelenséget éppúgy említik a külföldi tudósítások, mint a honi beszámolók, ezért e bizarr érdeklődésről nem állíthatjuk, hogy hazai sajátossága lett volna a halálos ítéletek nyilvános végrehajtásának.

  „…a vesztőhelyen több ezer ember volt jelen, kik közt a nőnem különösen nagy számmal volt képviselve ...” – Bécs 1853

  „Legcsodálatosabb, hogy a nézők nagy, sőt talán nagyobb ...

Többrészes sorozatunkban előbb Budán, majd Pesten vesszük számba, hogy az erőszak monopóliumát gyakorló állam, hol és milyen vesztőhelyekkel demonstrálta vérhatalmát. Tesszük ezt a török hódoltság utáni időszaktól kezdődően egészen addig, amikortól a halálos ítéleteket már zárt térben foganatosítják, és a nyilvános kivégzések örökre eltűnnek a városi emberek életéből.

A budai vesztőhelyek történetét az újlaki kőakasztófa áthelyezésénél fejeztük be, illetve egy erre vonatkozó állításnál, amivel egy 1963-ban megjelent tanulmányában találkozunk először, majd innentől számos várostörténeti dolgozatban és cikkben is visszaköszön.

„A város vesztőhelyét 1735 táján Óbuda határára, a Königsberg ...