Többrészes sorozatunkban előbb Budán, majd Pesten vesszük számba, hogy az erőszak monopóliumát gyakorló állam, hol és milyen vesztőhelyekkel demonstrálta vérhatalmát. Tesszük ezt a török hódoltság utáni időszaktól kezdődően egészen addig, amikortól a halálos ítéleteket már zárt térben foganatosítják, és a nyilvános kivégzések örökre eltűnnek a városi emberek életéből.

Habár, erre az időszakra vonatkozóan a témánkban már találunk írásos forrásokat és térképjelöléseket, átfogó tanulmány a városi vesztőhelyekkel kapcsolatban még nem készült. Meglepő módon, a tudományos alaposságú jog-, vagy helytörténeti anyagok nem foglalkoznak a vesztőhelyek egykori pontos elhelyezkedésével, azokat csupán megközelítőleg pozícionálják a különböző városrészeken belül. De amint látni fogjuk, a városi vérpadok nagy részének egykori helyét pontosan meg tudjuk határozni, és találunk olyan vesztőhelyet is, amiről talán állítható, hogy ott sosem állt, ahol a várostörténeti munkákban ma jelölik. Háromrészes írásunk első fejezetében, az Újlakon felépített budai kőakasztófa nyomába eredünk.

 Az újlaki kőakasztófa

Budapest mai határain belül, a török világ utáni első évtizedekben három kőakasztófát építettek, melyeknek három különböző gazdája volt: Buda városa, Pest városa, és Pest vármegye. A hódoltság után újjászerveződő magyar városoknak a bécsi adminisztrációval folytatott önrendelkezési csatározásaiban fontos állomás volt a pallosjog kivívása, ezen keresztül pedig a halálbüntetés gyakorlása. Így történt ez Budán is, ahol azonban még egy szereplő nehezítette a pallosjoghoz vezető utat, a Budán állomásozó katonai parancsnokság. Utóbbi szintén saját joghatósága alá kívánta a büntetőügyeket rendelni, ezért több esetben gáncsolta a városi tanács ítélkezési gyakorlatát. Egy alkalommal a várkapitány helyettese, a korábban már kifaragott akasztófát nem engedte a város előtt felállítani, a városkapunál annak alkatrészeit lerakatta, meghiúsítva egy halálos ítélet végrehajtását.

A kormányzóság végül 1693-ban a város oldalára állva, a városvezetés védelmében indítványozta a városi vesztőhely felállítását, elejét véve a további acsarkodásnak, és elismertetve ezzel Buda pallosjogát. Többszöri sürgetés után végül 1695-ben a város hóhért szerződtet, de csak 1699-ben készül el a város vesztőhelye, ami egyértelműen az építési költségekkel magyarázható, bármennyire is egyszerű építményről volt szó.  A kormányzóság már 1696-ban azt tanácsolja a városnak, hogy felesleges útiköltségekre ne adjon több pénzt, hanem építse fel mielőbb a városházát, és a vérpadot.

Az 1699-es számadásban 693 forint és 7 krajcáros tételként jelenik meg a vesztőhely kialakítása, ami igen jelentős kiadásnak számított az évi nagyjából 3000 forintból gazdálkodó, néhány ezer lakosú Budának.  Hat év után végül az „Óbuda felé vezető úton, a balkézre eső magaslaton”, az újlaki piac (obere Marktplatz)  mellett felépül a kőakasztófa.  

 Az akasztófa helye egy 1702-es újlaki házösszeírás (Zaiger über das Neustüfft, Anne 1702.), és két térképrészlet alapján határozható meg egészen pontosan. A Zaiger, az akasztófa helyét az alábbi térképen látható 6. sz. telektömb melletti területen jelöli. ,,Zum Ofnerischen Hochgericht assignierte Spatium" – A budai akasztófa számára kijelölt terület.    

Mivel Újlak meghatározó utcáinak nyomvonala az évszázadok során jelentősen nem változott, könnyen felismerhető, hogy az akasztófa területe előtti telektömböt keletről a Bécsi út, délről a Szépvölgyi út, a Mátyás hegy felől pedig nagyjából a mai Seregély utca határolja.

A 6. számú telektömb egészen pontos elhelyezéséhez további segítségünkre van egy 1963-ban megjelent dolgozat: Újlak és Szentjakabfalva helyrajzi adatai az 1702. évi Zaiger tükrében. Ez a Jankovich Miklós által készített tanulmány, a Zaigerhez mellékelt vaktérképen jelölt telkeket és házakat, valamint azok tulajdonosainak nevét pontosítja, később keletkezett térképek segítségével.  A Zaigerhez mellékelt, 1702-ben készített térképen jelölt 6. sz. telektömb határait a Jankovich tanulmány egy 1790 körül keletkezett térképre helyezve, az alábbi helyen jelöli.

A telkek kiosztása szerencsére nem sokat változott a 2000-es évekig, így egy 1963-as légifelvételen könnyen beazonosíthatóak a háztömb telkei, és a Zaigerben jelölt házsor vége a vesztőhely területe előtt. 

További méricskélés után már meg is határozhatjuk, hogy hol is kell ma keresni a vesztőhely egykori területét.

Ezután nincs más dolgunk, mint minden elérhető 1699 után keletkezett, vonatkozó térképet végigböngészni, és szerencsésen találni kettőt, amin a kőakasztófa építményét is jelölik.   

Tehát a vesztőhely valahol a Kolosy tér felett, a Mátyás hegy oldalában állt!

De mivel pontosan szeretnénk tudni, merre találjuk ma az akasztófa véráztatta telkét, újra méricskélünk, arányosítunk, régi légifotókat böngészünk, hogy végül egy pontra bökjünk a térképen. És mikor ezt a pontot a Google Earth 3d térképén is megkeressük, a homlokunkra csapunk, hogy ha kicsit végiggondoltuk volna mit is keresünk, és jobban figyelünk a régi térképekre, akár egyből észre is vehettük volna a hosszas spekulációval beazonosított területet.

Mivel egy hegy oldalában csak úgy építhetünk valamit, ha ott vízszintes terepet alakítunk ki, praktikusan egy hegybe vájt teraszt, amit a 18. századi térkép is jelölni látszik, egyszerűen csak egy vájatot kellett volna keresnünk. Ezen a kb. 70 méteres, észak fele enyhén lejtős, a hegyoldal síkja alatt ülő teraszon, ahova a méricskélésünk is elvezetett, ma a Seregély utca 16-22. házait találjuk.

Ez a terület sokáig az egyetlen beépíthető sík rész a Seregély utca magassága felett, ezért biztosan kijelenthetjük, hogy a vesztőhelynek itt kellett állnia, sőt, magát a teraszt is vélhetően a kőakasztófa számára alakították ki.

Az biztos, hogy ez a pont a városi vérpad számára tökéletes választás, ismerve a piactér hajdani helyét, gyakorlatilag egy messziről is jól látható magaslati „színpadról” beszélhetünk.

A teraszt körbejárva, és onnan szétnézve látszik, hogy közel távol nem lett volna alkalmasabb hely, egy nagy nyilvánossággal operáló vérpad számára. Szerencsére a hegy felől még beépítetlen a terület, megközelíthető, és jól belátható az egész telekvájat. Az akasztófa vélhetően a legmagasabb telekrészen állhatott, a Seregély utca 16. és 18. telkein.

A vérpad helyével csak egyvalaki nem volt kibékülve, Zichy László, Óbuda földesura, aki szerint, uradalmának határa a mai Szépvölgyi útig tartott, ezért a vérpad Óbudát csúfította. Zichy emiatt 1702-ben, 1708-ban, 1720-ban, és 1735-ben is pereskedett Budával, de sajnos a Zichy család levéltárában nincs adat a per kimeneteléről.  

Az említett Jankovich tanulmányban viszont másképp olvashatunk erről a pereskedésről, és a városi vérpad sorsáról.

 A város vesztőhelyét 1735 táján Óbuda határára, a Königsberg elnevezésű magaslatra helyezték át. Emiatt Óbuda földesura, a Zichy család 1735-ben panaszt emelt a királyi kancelláriánál.  Ez a magaslat, amely az utóbb feltárt római amfiteátrum maradványait takarta, a múlt században még a hajdani vesztőhely emlékeként a „Schinterberg" és „Galgenberg" nevet viselte.

Ezzel a nem kis fejtörést okozó, több várostörténeti toposznak is megágyazó állításnak az alapos kivizsgálásával foglalkozunk majd a sorozatunk következő részében, amiben megpróbáljuk megkeresni az óbudai Akasztódombot, a Galgenberget!