Magyarországon az utolsó lefejezést (1852) követően a polgári törvénykezésben az állami vérhatalom egyetlen instrumentuma békeidőben a bitófa maradt, egészen a halálbüntetés eltörléséig. Mégis számos esetben előfordult, hogy magyar állampolgárok törvényes kivégzése a kötél általi végrehajtástól eltérő módon ment végbe. A legtöbb ilyen eset az Egyesült Államokban történt a múlt század első felében, ahol 1890 óta egyre több államban a villamosszékek váltották le az akasztófákat. Az elektromos vérpadok térnyerésének időszaka Amerikában egybe esett a nagy bevándorlási hullámokkal. 1890 és 1913 között több mint másfél millió bevándorló magyar személyt regisztrált az USA Bevándorlási Hivatala, így nem meglepő, ha több magyar honfitársunknak is villamosszékben fejeződött be újvilági kalandja. Ezeknek a balsorsú „amerikás” magyaroknak az esetein keresztül képet kaphatunk a villamosszék működésének kezdeti nehézségeiről és a végrehajtás pontos menetéről is. Az 1890 óta villamosszékbe került nagyjából tucatnyi magyar állampolgár esetéből most négyet ismerhetünk meg. Az elsőként villanyhalálra ítélt magyar a történelmi elsőbbség okán került a válogatásba, a többi esetet viszont a kivégzés során felmerült rendkívüli események teszik érdekessé.

Az első bálozó - Lóth Kornél (24)

Lóth Kornél mindössze 18 évesen érkezik a Werra gőzössel 1884 tavaszán New Yorkba. Az 1892-es népszámlálás adatai szerint a New York állambeli Rotterdamban él, foglalkozása gépész. 1892. június 14-én kora reggel Lóth látogatóba indult egy Demacsek Sándor nevű ismerőséhez, azonban a férfit nem találja otthon. Demacsek felesége Etta, aki ismerte Lóthot, udvariasan felajánlja, hogy férje érkezéséig a házban várakozzon. Együtt töltik a délelőttöt, együtt is ebédelnek, majd a nő elálmosodik és elvonul a hálószobába, a várokozó Lóthot pedig magára hagyja. Pár perc múlva a férfi a nő után megy és sétapálcájával váratlanul több erős ütést mér a fejére. Miután a nő sikoltozva elterül a földön, Lóth a konyhában egy henteskést vesz magához, amivel fültől fülig elvágja a nő torkát, majd kétszer mellbe is szúrja. A brutális mészárlást a szomszédok kopogtatása szakítja csak félbe, amit meghallva a sétapálcát és kalapját is hátrahagyva a férfi elmenekül. Egy hónap bujkálás után fogták el New Yorkban. Lóth először tagadott, majd mindent beismert, azt állítva, hogy Demacsek Sándor bérelte fel felesége meggyilkolására. Mindkettőjüket letartóztatták de Demacsekre nem sikerült a felbujtást rábizonyítani, így később szabadon engedték, míg Lóthot halálra ítélték.

A kivégzést a dannemorai Clinton Börtönben hajtották végre, 1893. január 16-án. Ez volt a börtönben a második alkalom, hogy a villamosszékbe ültettek valakit, New York államban is mindösszesen a 12. ilyen típusú végrehajtás. Ebben az időben még nincsenek olyan szervezett magyar közösségek az Egyesült Államokban, amik halálraítéltek mellett folytatnának kampányt a kivégzést elkerülendő, így jogi segítség híján Lóthon a halálos ítéletet halasztás nélkül hajtották végre.
A mintarabnak számító Lóth utolsó napjai csendesen teltek. A kivégzés előtti este korán lefeküdt és végigaludta az éjszakát. Az őrök keltették, amikor bevitték hozzá azt a speciális, helyenként kivágott fekete ruhát, amiben kivégezték. Átöltözött, majd rövidesen megérkezett hozzá a helyi pap, akinek meggyónt. Ezután tojást, kávét, húst és kenyeret szolgáltak fel neki, amikből evett is egy keveset. Újabb pap érkezett hozzá, Beaudry atya, akinek a jelenlétéhez már ő ragaszkodott. A két pap és Lóth együtt imádkoztak a cellában egészen addig ameddig a börtönigazgató és pár őr meg nem jelent, hogy a kivégzőhelyiségbe kísérjék az elítéltet. A villamosszéken négy technikus fél órával korábban már elvégezte a szükséges teszteket, és a hivatalból kirendelt 20 tanú is a helyén volt. Lóth erős dohányosként cigarettázva szeretett volna a villamosszékig sétálni, de erre nem kapott engedélyt. Lóth Kornél a papok, az igazgató és az őrök kíséretében 11:57-kor lépett a vesztőhelyiségbe. A villamosszék látványától az elítélt egy pillanatra összerezzent, majd letérdelt elé és röviden imádkozott. Ezt követően megcsókolta a két vigasztaló papot és magától ült a székbe. Miközben a személyzet a szíjakat és drótokat a testére erősítette, annyit mondott mosolyogva: “Take it easy. I am taking it easy”. Elkerülendő az áram alatt lévő test kellemetlen látványt nyújtó rángatózását, Lóthot egy új módszer szerint, a feszültség folyamatos csökkentésével végezték ki. Összesen 55 másodpercig volt áram alatt a test, amiből az első 4 másodpercben 1725 voltot, majd a maradék időben 150 voltot folyattak át rajta. A küszöb átlépésétől a halál beálltáig mindössze 2 perc 25 másodperc telt el. A villamosszék technikai személyzete az addigi legsikeresebbnek nevezte Lóth kivégzését, utalva arra, hogy működésük korai szakaszában ezek az elektromos vérpadok még egyáltalán nem voltak üzembiztosak. Barátok és hozzátartozók híján Loth Kornélt a börtön területén temették el egy meszes gödörbe.

Három a magyar igazság… - Schiller Mihály (40)

Az erdélyi származású Schiller Mihály 1903. június elsején mészárolta le feleségét az Ohio állambeli Youngstown városában. A részeg kocsmatulajdonos az újságok szerint egy henteskéssel szabályosan „kibelezte” Schiller Máriát. Schillertől egy ideje már különélt felesége, és amiatt érzett elkeseredése miatt fordult a nő ellen, amiért az nem akart hozzá visszatérni. Schiller Mihályt a rákövetkező évben, június 17-én ültették a villamosszékbe. A magyarok körében népszerű és jóravalónak tartott Schiller életének megmentéséért mindent megtett a helyi közösség, de a kivégzést végül nem sikerült elkerülnie. A kocsmáros jóravalóságát árnyalja némiképp a gyilkosság brutalitása, valamint, hogy kislánya az apai könyörgés ellenére sem volt hajlandó a kormányzóhoz fordulni ügyében. A kis Hermina azt mondta attól félt, hogy ha apja életben marad, még őt is megölné.

Schiller Mihályt éjfél után vezették a kivégzőhelyiségbe. Előírás szerint az elítélten csak egy szürke posztó katonakabát és nadrág volt. A nadrág jobb alsó szára fel volt hasítva, lehetővé téve, hogy a villamosszék egyik vezetékét Schiller csupasz lábszárához rögzítsék. Miután a technikusok leszíjazták a halálraítéltet, egy adott jelre megkezdődött annak elektromos sokkolása. (Ebben az időben még az elektromosságban jártas technikai személyzet segédkezett a kivégzéseknél, nem pedig a büntetés -végrehajtás emberei.) Az első 1750 voltos folyamatos áramütés 33 másodpercig tartott. Ezt követően a kirendelt orvos megállapította, hogy a halál beállt. Már majdhogynem kivették a testet a székből, amikor Schiller hirtelen lélegezni kezdett. Újra megismételték a kivégzési procedúrát, ami másodszorra már 40 másodpercig tartott. Az orvos újra megállapította a halált, a testet ezért kicsatolták a villamosszékből és a földre fektették. Pár pillanat múlva az orvos észrevette, hogy a kocsmáros újra lélegzik. Hershey börtönigazgató azonnal elrendelte, hogy a félholt férfit szíjazzák vissza a székbe, és harmadszorra is ismételjék meg a kivégzést, ami ezúttal 1800 voltos sokkolást jelentett egy teljes percen át. Ezt követően az orvos újra kimondta a halált, megnyugtatva a jelenlevőket, hogy Schiller már biztosan halott.
Később próbáltak a lehetetlennek tűnő fiaskóra több lehetséges magyarázatot is találni. A problémát egyesek abban látták gyökerezni, hogy Schiller túl sok vizet ivott a kivégzés előtti napon, mások szerint az elektróda lehetett túl lazán a testhez rögzítve. Az elítéltek között azonban elterjedt, hogy valamiféle átok állhat a háttérben, mivel Schiller a 13. halálraítélt volt, akit villamosszékbe ültettek a börtönben. Habár a börtönigazgató magyarázkodásra kényszerült, a történtek mégsem őt viselték meg a legjobban, hanem egy Mose Johnson nevű rabot, akinek másnap kellett ugyanabba a székbe ülnie. Miután megtudta mi történt Schillerrel, órákig tartó őrjöngésbe kezdett cellájában. Szegény Johnsonnal másnap már nem kockáztattak, és egymás után ötször kapta meg az elektrosokkot, mindenféle orvosi vizsgálódás nélkül. A férfi teste eközben teljesen szétégett, a feje elaszalódott, a bőre feketére sült. A jelenlévő tanúk nagy része rosszul lett és kimenekült a helyiségből. Szegény Johnsonon kívül a villamosszék is annyira megsínylette a túlterhelést, hogy végül a teljes berendezést fel kellett újítani.

A lelkész szerencséje - Tóth Gyula (22)

Tóth Gyula, az agárdi születésű 22 esztendős magyar kivándorló 1910. szeptember 6-án Bernardsvilleben lelőtte feleségét, Tenyila Rozáliát. A féltékenységi rohamban elkövetett gyilkosság után Tóth végezni próbált magával, de az önmagának szánt golyók nem ejtettek rajta halálos sebet. Felépülése után pár héttel már ki is mondták rá a halálos ítéletet. A fiatal férfi életkora és a hirtelen felindulás körülménye Magyarországon kizárta volna a halálos ítéletet, ezért a kinti magyar közösség próbálta Tóth életét megmenteni. Ráadásul a magyarországi korszellemben a szerelemféltésből elkövetett gyilkosságok becsületbeli ügynek számítottak, lényegesen enyhébben ítélték meg mint az egyéb emberöléseket. Egy hazai folyóirat az alábbi sorokkal vette védelmébe a feleséggyilkos Tóthot:

„A féltékenységben és az ehhez hasonló indulatokban elkövetett ölés esetében a mi esküdtbíróságaink még akkor is sűrűn fölmentegetik a vádlottat, ha a tulajdon édesapját öli meg. A feleség megölése, — no az úgyszólván semmi!„
 Magyar Figyelő

Az összefogás azonban nem segített Tóthon, így rövidesen a trentoni állami börtön siralomházába került, ahol 1911. január 3-ra tűzték ki az ítélet végrehajtását. Utolsó napján Tóth meggyónt, majd egész nap buzgón imádkozott, és bűnbánóan hallgatta Laurisin Kornél lelkész vigasztaló szavait. A kivégzőhelyiségbe is a lelkész karjára támaszkodva lépett be, ahol a villamosszék látványától sírógörcsöt kapott. Egész testében remegve hallgatta végig a sherif által felolvasott halálos ítéletét, majd a székbe szíjazták. A hóhér már csak a jelre várt a végzetes áramfolyam megindításához, amikor a lelkész még egyszer Tóth ajkához tartotta a feszületet. Egy börtönőr észrevette, hogy így a lelkész is ki van téve az áramütésnek és rákiáltott Laurisinra, aki felismerve a veszélyt elkapta kezét, mindössze egy fél másodperccel az elektrosokk indítása előtt. A tisztelendő szerencsésen végződő esete bejárta az amerikai sajtót.

Az igazi Halálsoron - Tóth József (24)

1914. február 7-én a woodbridgei magyar negyedben Tóth József két lövéssel agyonlőtte Matyi Mihályt, amiért az elszerette tőle menyasszonyát, mialatt ő börtönbüntetését töltötte. Ezt a sorsot szánta a hűtlenkedő menyasszonynak is, a harmadik lövés azonban csak a karján érte a nőt, aki ájultan esett a földre. Szerencséjére Tóth halottnak hitte a fiatalasszonyt és továbbállt, másnap fogták el egy közeli farmon. Tizenöt nappal a gyilkosság után már halálra is Ítélték Tóth Józsefet, majd megindult a küzdelem a fiatal férfi életéért, a brunswicki és trentoni magyarok mindent elkövettek, hogy megmentsék a halálraítéltet. Noha az agresszív, börtönviselt Tóth a magyar közösség fekete bárányának számított, még a monarchia követe is szót emelt érte az állam kormányzójánál. Nyolc hónapig és huszonegy napig sikerült húzni-halasztani a kivégzést, de a kormányzó végül helybenhagyta a végrehajtási rendeletet.

A kivégzés napján Tóth első látogatói Korocz Géza és Hámborszky Pál református lelkészek voltak, akikkel együtt imádkozott, majd a vigasztalás végén úrvacsorát vett. Ezután levelet fogalmazott édesanyjának, de abban nem árulta el, hogy sorai már életének utolsó napján íródnak. A lelkészeket megkérte, hogy ne jelenjenek meg a kivégzésnél, nehogy sírásukkal megfélemlítsék őt. A tisztelendők viszont meggyőzték arról, hogy jobb lesz, ha ők mellette lesznek az utolsó pillanatig, így együtt léptek be Tóth Józseffel a kivégzőhelyiségbe. Tóthon nem látszott semmilyen megrendülés, bátran lépett a villamosszékhez, az odáig vezető úton még csak támogatni sem engedte magát. A két lelkész hangos imádságai közt némán várt végzetére Tóth, nem sejtve, hogy az elektromosság megindítása után pokoli látványossággá változik a kivégzési procedúra. Az elítélt haja az első elektromos lökés után nem sokkal lángra kapott, és sűrű füst szállt fel a fejet takaró csuklya alól. Az égett ruha, hús és haj fojtogató bűzétől többen rosszul lettek. Négyszer is rá kellett engedni Tóthra a 2000 voltos áramfolyamot, mire beállt a halál. Utólag kiderült, hogy az elítélt fejéhez erősített elektródánál használt nedves szivacs nem volt kellően átitatva vízzel, ráadásul hanyagul lett a szivacs alatti résznél a fej kiborotválva. Ezek együttesen okozták, hogy a testen az elektromosság nem tudott megfelelően keresztüláramlani. A nedves közegre és a fejbőr lecsupaszítására a test ellenállásának csökkentése miatt volt szükség. Tóth tüzes haláltusáját leginkább úgy képzelhetjük el, ahogyan a Halálsoron című filmben láthattuk Delacroix elítéltet szenvedni, miután egy bosszúszomjas börtönőr szándékosan szárazon hagyta az elektróda szivacsát. (A vonatkozó angol nyelvű szakirodalom a Tóth Józseffel történteket egész pontosan a Stephen King könyvből készült filmben látottakhoz hasonlítja.)

 Összességében elmondható, hogy a villamosszékbe került magyarok veszte mögött szinte minden esetben meghúzódott egy tragikus szerelmi szál. Ahogy egy korabeli újság fogalmazott: „A magyar paraszt szerelemre gyulladt odakint, mert a jómódja megengedte neki ezt a luxust. De a szerelemmel együtt kitört belőle a vad féltékenység s egy-kettőre megölte azt, akit szeretett.” Magyarországon az efféle szerelemféltésből elkövetett gyilkosságok becsületbeli ügynek számítottak, és gyakran felmentéssel vagy börtönbüntetéssel végződtek, ritkábban halálos ítélettel. Az Egyesült Államokban viszont az efféle megközelítésben a bevándorlók kulturális züllöttségét látták csupán, ezért az esküdtek és bírók szigorúan és részrehajlóan hozták meg ítéleteiket. Ennek köszönhető, hogy a magyar közösségek igazságérzetét ezek a halálos ítéletek olyannyira bántották, hogy a részvét és segítő szándék erősebbé vált a gyilkossal szemben érzett megvetésnél.

„A mi magyar parasztunk, akit hamarosan barnára sülve emelnek ki a villamos székből, magával vitte az ősi hazából a forró magyar szenvedelmet az ősi barbársággal egyetemben. Nem róhatjuk ezt fel bűnéül a parasztnak, mivelhogy ezeket a faji és egyéni tulajdonságokat az urak is magukkal vinnék, ha azokat is kivándorlásra kényszerítené a nyomorúság.”

A Hét, 1909

 Kövessen minket Facebook oldalunkon is!

Források: Arcanum.hu, Hungaricana.hu, Google.com