A hóhér, aki rádióra gyűjtött
Bogár János
A XX. századi magyar történelem során Bogár János és névazonos fia az állami ítélet-végrehajtások emblematikus szereplői voltak. Történelmi turbulencia ide vagy oda, a két Bogár évtizedeken és rendszereken keresztül hajtotta végre az állam által kiszabott halálos ítéleteket. Akasztottak Horthyéknak, Rákosiéknak és Kádáréknak is. A dinasztikus jelenlét a hóhérság intézményében természetes volt, mivel a hóhér foglalkozása nem csak önmagára égetett stigmát, hanem a család minden tagjára. Megbecsült polgári hivatással nem számolhattak, így csak a hóhérság vagy az azzal több száz év alatt összeforrt alantas hivatal jutott nekik. Ilyen volt a például a csatornatisztítás vagy a gyepmesterség, utóbbihoz kapcsolódó telepeket az 1930-as évekig hóhérok családjai igazgatták. Kitaszítottságuk az idők múlásával enyhült, de ahogy azt a Bogár családnál is látni fogjuk, egy hóhér fiúgyermekét a sorsa még a XX. században is minden igyekezete ellenére az akasztófa mellé sodorhatta. Bogár János elődje Kozarek Antal is hóhér családba született, neki 25 évet kellet várni apja halála után a hóhér hivatalra. (Róluk részletesen majd egy későbbi posztban.)
Kovács (1934-től Bogár) János 1890. december 28-án Kovács Mózes földműves és Lázi Julianna harmadik gyermekeként, református családba született Kilitin (Balatonkiliti). Mivel előre nem sejthették a kisfiú sorsát, ami az lesz, hogy embereket fojtogat egy létrán állva, bizonyosan nagy volt Kovácsék öröme. Már csak azért is, mert a szintén Jánosnak keresztelt másik fiúkat két évvel korábban, mindössze másfél évesen veszítették el. Őrajta kívül a hóhérnak még egy húga és egy nővére született. Az egyetlen fiúgyermekből egészséges, vállas, zömök alkatú és roppant erejű férfi lett. A máskülönben joviális, barátságos, szőke, kék szemű, pirospozsgás Kovács külleme alapján inkább pék vagy mészáros forma, sem mint hóhér, ezt az ellentmondást a korabeli hírlapok is kiemelik.
A földművességgel járó anyagi nélkülözést már fiatalon szűknek találja, lopásért és sikkasztásért párnapos elzárásokkal sújtják 1910-ben. Ezen ügyeit ifjúkori „apró botlásnak” nevezi később. 1911-ben kerül a sorozóbizottság elé, ahol arra hivatkozva kéri felmentését a szolgálat alól, hogy a családnak szüksége van jövedelmére, de mivel apja is keresőképes, a kérelmet elutasítják. Saját bevallása szerint karcmentesen sikerül végigküzdenie a világháborút annak számos frontján, mint főtüzér. Mielőtt a népek nagy verekedésébe elindul, egy falubeli lánnyal köt házasságot 1913-ban. Mózsa Juliannától még ugyanebben az évben megszületik János fia, aki majd a bakóságban előbb segédje, később pedig örököse lesz. A háborúból Kilitibe tér vissza, egy évvel később 1919-ben még itt születik Irén lánya, majd eladja földjét és hátat fordítva a földműves parasztvilágnak az egész család Pestszentlőrincre költözik, ami akkor még önálló nagyközség Budapest mellett. Gyaníthatóan feleségének rokona, a szintén kiliti születésű Mózsa János gyűjtőfogházi fegyőr segítségével 1919-től a Gyorskocsi utcai fogházban, majd 1923-tól már a gyűjtőben kap fegyőri munkát. Lőrincen több helyen is élnek, első házukat a Botond utcában veszik, innen költöznek 1934-ben az Attila utcába majd később a Bártfa utcába. A község népszerű a fegyőrök között mivel a közeli gyűjtőfogház nincs messze gyalogosan sem, így jár munkába Kovács is minden nap. A környéken mindenki ismeri és szereti Kovácsot, aki — úgy mondják — nagyon jó ember. A gyűjtőbeli foglyok is kedvelik a nagydarab szelíd embert, aki a légynek sem árt, viszont egy kisegértől a plafonig tud ugrani ijedtében. Talán ezt a jámborságot próbálja kijátszani egy Vörös Sándor nevű nyughatatlan rab, aki egy alkalommal rátámad és még bajonettjét is megszerzi, szerencséjére egy fegyőrkolléga siet végül segítségére és nem történik tragédia. (Vörös Sándort évekkel később egy másik incidensben halálra verik a fegyőrök, akiknek tárgyalásán az akkor már Bogárként ismert hóhért is meghallgatják Vörös fékezhetetlenségével kapcsolatban.) Kifejezetten jó viszonyba kerül egy Ruscsák Lajos nevű féllábú kommunista rabbal, aki még papírmunkát is végez helyette, amivel igen nehezen boldogul az egyszerű földművesből lett királyi fegyőr. Ruscsákkal - aki a háború után a recski munkatábor szadista parancsnoka lesz – íratja meg folyamodványát is az állami bakóságra, amire 1927-ben és 1929-ben sikertelenül pályázik, végül 1932-ben nyeri el a hivatalt. Nem csinál titkot abból, hogy hóhéri ambícióiban az anyagiak motiválják, ezt Ruscsáknak is bevallja, de az újságoknak is szívesen beszél arról, hogy mikre telik majd a hóhéri fizetésből. A kinevezésre 1932. április 23-án kerül sor.
KOVÁCS JÁNOS ORSZÁGOS GYŰJTŐFOGHAZBELI FEGYŐR LETT AZ ÚJ ÁLLAMI ÍTELETVEGREHAJTÓ
Körülbelül három héttel ezelőtt hirdettek pályázatot a Kozarek Antal elhunytával megüresedett állami Ítéletvégrehajtói állásra. A pályázaton az ország minden részéből a százharmincan vettek részt. Ma délután eldőlt a pályázat sorsa, amennyiben az igazságügyminiszter, illetve a budapesti királyi főügyész Kovács János királyi országos gyűjtőfogházbeli fegyőrt nevezte ki bakóvá. Már délben elterjedt a híre annak, hogy a döntés minden valószínűség szerint ma megtörténik és a két legesélyesebb jelölt, Kovács János és Nagy Miklós órákon keresztül várakoztak az ügyészség folyosóján Fazekas Géza irodafőigazgató hivatalos helyisége előtt, hogy az eredményt megtudják. Mindkettő hatalmas ember, Nagy Miklós nyugalmazott honvéd tiszthelyettes 44 éves kiszombori, négy gyermekes gazdálkodó, akinek az összes legénységi kitüntetései meg vannak és a háború alatt nyolc kivégzést is hajtott végre. A szélesvállú, zömök ember testsúlya 115 kiló. Nálánál magasabb, 178 cm magas Kovács János, akinek szintén számos kitűntetése van és az egész világháborút a fronton küzdötte végig, mint főtüzér. Életkora 41 éves testsúlya egy mázsa. Félnégy óra után érkezett meg a főügyészségről a döntés híre és Fazekas főigazgató rögtön magához hivatta a két jelöltet és közölte az eredményt. Kovács János Í923. év óta teljesít szolgálatot a gyűjtőfogházban, azelőtt gazdálkodott, vidéki kisbirtokát azonban eladta és Pestszentlőrincen vett magának házat, ahol feleségével és két gyermekével lakik. Fazekas főigazgató miután kihirdette előttük a döntést, utasította Kovács Jánost, hogy holnap jelentkezzék a királyi ügyészségen, hogy az esküt letegye.
MOT –(Magyar Országos Tudósító) - 1932. április 22.
Ezzel a hivatalos közleménnyel kezdődik Kovács János bő évtizedes bizarr tündöklése. 178 centiméternek írják, azonban húsz évvel korábbi sorozólapján csak 173 centiméter szerepel, inkább ez utóbbi magasságot érdemes elfogadnunk. Bár a múlt század első felében a 173 centiméter sem számított átlag alatti magasságnak, az újságok inkább köpcös, zömök alkatúnak festik le.
HÉTFŐN AKASZT AZ ÚJ HÓHÉR
Beszélgetés Kovács Jánossal, az új hóhérral, aki örül a kinevezésnek, mert most legalább bevezetheti a villanyt pestszentlőrinci kis házába
Kozarek Antal örökéért százharmincan pályáztak. Úgy látszik valóban jó állás állami ítéletvégrehajtónak lenni. Az igazságügyminisztériumban pénteken döntöttek a százharminc kérvény sorsa felett és az új hóhér Kovács János, a gyűjtőfogház fegyőre lett. Kovács János outsider volt a kérvényezők között és mégis rábízták az egyik legnehezebb állami hivatalt. Kovács János Pestszentlőrincen, az Erzsébettelepen lakik. A rákoskeresztúri temető mellett visz el az út a hóhér lakása felé. A temetővel szomszédos a gyűjtőfogház és félórányi járásra van a Botond-utcában Kovács János kis háza. Pestszentlőrincen még nem tudják, hogy milyen kitüntetés érte a városkát. Kovács Jánost alig ismerik és csak nagyon nehezen lehet eltalálni kint a határban levő lakásához. Erzsébet-telep, Botond-utca 1. A ház előtt hat apró gyerek hancúrozik.
— Itt lakik Kovács János?
— A Kovács bácsi? — kérdik a gyerekek és már szaladnak is érte.
Nemsokára megjelenik előttem Kozarek utóda, testes, magas ember: Kovács János. Lehet vagy száz kiló. Bivalyerős embernek látszik. Kopasz, kis bajuszkát hord és amikor megtudja, hogy mi járatban vagyok, barátságosan nyújtja kezét. (Puha, meleg tenyere van az új hóhérnak.)
— Hát igen — mondja —, én lettem az új állami Ítéletvégrehajtó. Mondhatom nem számítottam rá, hogy engem fognak kinevezni és így annál jobban örülök a megtisztelő állásnak.
—Akasztott-e már azelőtt?
— Hogyne — feleli a világ legtermészetesebb hangján. — Mint tüzér részt vettem a világháborúban, valamennyi fronton harcoltam és közben számtalan esetben akasztottam. 1923 óta pedig mint a gyűjtőfogház fegyőre, jelen voltam valamennyi akasztásnál.
— Ismerte Kozarekot?
— Igen. Sokszor találkoztam vele, hiszen rendszerint én teljesítettem szolgálatot a gyűjtőfogház udvarán, ha Kozarek dolgozott.
(így mondja: dolgozott.)
Kovács János egyszerű ember. Jelenleg negyvenegy éves és Somogy megyében született Balatonkilitiben. Jámbor földmíves volt, szorgalmasan dolgozott és 1923-ban állást kapott a pesti gyűjtőfogházban. Akkor hurcolkodott el családjával együtt Pestszentlőrincre. Egyik fia már katona, másik fia pedig tizenhárom éves, még iskolába jár. Az egyszerű falusi házikó előtt jól ápolt kert terül el. Kovács János szereti a földet és amikor hazajön a gyűjtőfogházból a nehéz szolgálatból, gondozza a kertet. A közvetlen szomszédban hat aprógyermekes család lakik. A gyerekek Imádják Kovács Jánost, aki a térdén lovagoltatja őket és naphosszat eljátszik velük.
Beszélgetésünk alatt körülállnak bennünket a gyerekek és a legnagyobb meglepetéssel kérdezi:
— Hát Kovács bácsiból hóhér lett?
— Bizony — feleli ő és elborul a homloka, amikor látja, hogy a gyerekek elhúzódnak tőle. Erre nem gondolt, hogy most félni fognak tőle. Kovács János már kora reggel megjelent az ügyészségen és kíváncsian várta, hogy ki lesz az új hóhér? Egyszerre csak rászóltak, hogy menjen el orvosi vizsgálatra. Elküldték a bonctani intézetbe, ahol megvizsgálták és természetesen makk-egészségesnek találták. Kovács visszament a főügyészségre, ahol ekkor Fazekas Gábor főigazgató felolvasta előtte a kinevezési okmányt, egyben meghagyták neki, hogy jöjjön el másnap újra. letenni az esküt. Kovács János tudomásul vette az örömhírt és sietett haza. Eddig 98 pengő havi fizetése volt, ami a családi pótlékkal együtt legfeljebb 140 pengőre emelkedett. Most nagyobb fizetése lesz Kovácsnak.
— Végre lesz arra pénzem — mondja —, hogy bevezethessem a villanyt a házba. Meg aztán akarok egy rádiót is venni. Kovács különben búcsút mond a fegyházőrségnek, mert két állami szolgálatot egyidőben nem teljesíthet Két segédje ugyanaz lesz, akik Kozarek mellett asszisztáltak.
Az akasztás technikájára terelődik a beszélgetés. Kovács János azonban nem akarja elárulni, hogy ő hogyan „szokott“ akasztani.
— Minden hóhérnak megvan a maga fogása, Kozarek jó hóhér volt, de én nem dolgozom az ő módszerével.
— Hát hogyan? — vetem közbe.
— Azt majd tessék személyesen megnézni.
Azt hiszem, rövidesen alkalom lesz rá, mert úgy hallottam, hogy hétfőn fogjuk végrehajtani a két halálraítélt kispesti gyilkoson az ítéletet. Elég közel lakom a gyűjtőfogházhoz, csak kisétálok, ha majd akasztani kell.
Kovács Jánosnak tehát hétfőn lesz a premierje.
Rögtön kettős akasztással bizonyíthatja majd be hóhéri képességeit. Furcsa egy ember az új hóhér. Olyan hangon beszél elkövetkező feladatáról, mintha az a világ leghétköznapibb munkája volna. Látszik rajta, hogy kemény legény, nem fél a haláltól. De felesége sem lehet valami ijedős asszony, mert akkor nem laknának közvetlenül a temető mellett.
Egészen besötétedett már és Kovács János engedelmet kér, hogy bemehessen a házba lefeküdni.
— Ne tessék rólam sokat írni — mondja búcsúzóul Kovács János. — Egyszerű falusi ember vagyok én, minek is foglalkoznának velem az urak.
Elbúcsúzunk.
— Viszontlátásra — mondja a hóhér.
Bandukolok a sötét estében a villamosmegálló felé. Jobbra a temető kísérteties árnyai, balra a gyűjtőfogház kis kápolnájában szól a harang, a kezemen pedig érzem még a hóhér kézszorítását... De messzire van az a villamosmegálló. . .
Ladányi Lóránt
Újság, 1932 április 23.
Kovács János bármennyire szerényen is nyilatkozik, úgy tűnik, élvezi és ügyesen használja a keresetlen nyilvánosságot. Kifejezetten dagasztja maga körül az érdeklődést, amikor sejtelmesen utal az elődeitől eltérő új akasztási technikájára. (Gondoljunk bele mit érezhettek ezt olvasva a kivégzésükre várók.)
De valóban akasztotta e korábban Kovács János? Kozarek Antal az előző bakó három évvel korábban még papírokkal bizonyította, hogy a seregben eljárt akasztásoknál. Kovácsnak ilyen papírjai nincsenek, sőt, még az ez irányú kérdést is zavartan hárítja.
„— És hány akasztást csinált a háborúban? — kérdezzük, mert az iratok szerint Kovács János a háborúban szerezte gyakorlatát.
— Kérem, erről nincs szó... erről ne beszéljünk... nem kell kikürtölni a világba... majd, ha sor kerül rá, mindenki megláthatja, hogy milyen jól dolgozom ...”
Lehetséges, hogy az új hóhér hazudik? Lehetséges. Egyrészt a pályázatnak nem volt feltétele a „szakmai tapasztalat”. Másrészt megtehette, mivel lehet Bécsig is el kellett volna menni ahhoz, hogy utánajárjanak egy Kovács nevű katonának, hogy az mit csinált vagy mit nem csinált közel két évtizeddel korábban a monarchia seregében.
De a mellébeszélésnél gyanúsabbat is találni. Részlet a fenti beszélgetésből:
„Mint tüzér részt vettem a világháborúban, valamennyi fronton harcoltam és közben számtalan esetben akasztottam.”
Újság, 1932 április 23.
És részlet egy három évvel korábbi beszélgetésből:
„Minden frontot megjártam a világháború négy éve alatt. Tűzmesteri rangom volt, öt kitüntetést szereztem. A harctéren már akasztottam is néhányszor.”
Kis Újság, 1929. március 3.
Eltérő szavakkal, de szinte pontosan ugyanaz a történet. A minden frontot megjárt tüzér, aki akaszt is néha. A furcsaság csak annyi, hogy előbbieket Kovács János mondta 1932-ben, utóbbiakat pedig Kozarek Antal az előző hóhér 1929-ben. Felkészültebb hírlapíró Kovácsnak szegezhette volna a kérdést: és ezt így hogy? Létezik ekkora véletlen? Nem lehetséges, hogy a pályázatban Kovácsnak segédkező dörzsölt kommunista Ruscsák, a személyazonosságok trükkmestere rábeszélte az ambiciózus parasztembert, hogy a Kozareknek sikert hozó háborús katonamúlttal próbálkozzon maga is? Ezt már meg nem tudjuk, de az biztos, hogy a hóhér múltjában nem ez lett volna az egyetlen elhazudott fejezet. Nem is kell sokat várni, hogy Kovácson kiüssenek az elhallgatott múlt szeplői, de mielőtt a nagy hóhérbotrányra rátérnénk, nézzük meg miként debütált az új állami ítéletvégrehajtó.
Kivégezték a kispesti gyilkosokat
A Két elvetemült gonosztevőt teljesen megtörte a halálfélelem
A siralomházból megrendítő üzenetet küldtek bajtársaiknak
(részlet a cikkből)
A Kivégzés színhelyén
Ekkorra már rendőrök és fogházőrök sorfala közölt kezdték beengedni a kapu előtt tolongókat az épületbe. A belső udvar kapuja előtt meg szigorúbb igazoltatás folyt, mint kint az utcai kapunál. Bejutott valahogy három nő is, akiknek — nem tudni, honnan — belépőjegyük volt.
Kava bünhödése
A fogházparancsnok most utasítást adott a főfoglárnak. A következő pillanatban nyílott az ajtó és két fogházőr kivezette Kava Gusztávot. Szürke darócruhát viselt Kava, aki a fogházban hét és fél kilót hízott, úgyhogy akik a főtárgyaláson látták, alig ismertek rá. A gyilkos mögött a lelkész lépdelt és amikor látta, hogy Kava lábai remegnek, karonfogva támogatta. Kava keresztet szorongatott kezében, úgy lépett be a lelkipásztorral együtt a huszonkét katona által alkotott négyszögbe. Vezényszóra a katonák Kávával megindultak a vesztőhely felé. Mögöttük bezárult a négyszög addig nyitva maradt oldala. Az elítéltet pontosan a fehér- terítős asztal elé állították.
Solymossy alezredes-hadbíró halk szóval felolvasta az Ítéletet:
— A honvédtörvényszék Kava Gusztáv gyalogost, rablással párosult gyilkosság bűntette miatt, a hadseregből való kicsapatásra és kötél általi halálra Ítélte. Az ítéletet a fő- törvényszék helybenhagyta és a kormányzó úr őfőméltósága megerősítette. A benyújtott kegyelmi kérvényeknek a kormányzó úr nem adott helyet. Az Ítélet végrehajtását az illetékes városparancsnokság engedélyezte és így az igazságszolgáltatás szabad folyást nyert. Állami Ítéletvégrehajtó, felszólítom, hogy teljesítse kötelességét!
A katonai szakaszt vezénylő altiszt ebben a pillanatban hátraarcot kiált, ösztönösen Kava is megfordul a katonákkal, mint régente, néhány hónap előtt, mikor még ő is közöttük állott. A következő pillanatban Rácz és Balázs, a két hóhérsegéd, kétoldalt karon fogta Kavát és kivezette a katonák közül. Ezalatt Kovács János, az új hóhér, láthatóan idegesen ment föl az akasztófa hátához támasztott létra fokain. A pribékek összekötözték Kava kezeit, majd kétoldalt föltámogatták az akasztófa elé helyezett zsámolyra. Mikor fölért, ujjnyi vastag zsineggel összekötözték bokában lábát is. A tábori pap fölnyújtotta a feszületet még egyszer utoljára az elítéltnek, aki megcsókolta.
Nyomban ezután már hurkolta is a kötelet a hóhér. Megint látszott, hogy ideges. Kinevezése óta ez az első akasztása; a hurok sehogy sem akart sikerülni. Egy hosszú perc is beletelt, mikor végre meghúzta és az akasztófa tetején levő horogba akasztotta a kötél végét. Azután nyomban befogta kezével Kava szemeit, fejét pedig nagyon kis nyomással elfordította. Négy vagy öt perc telt el síri csendben. Hirtelen tompa zuhanás hallatszott. A kivégzési négyszöget alkotó katonák sorából földre zuhant valaki. Egy önkéntes őrvezető. Társai kivitték a négyszögből. Ezután még egyet rándult Kava teste, majd újabb két perc. ami alatt a két pribék teljes erejével húzta lefelé a kivégzett lábait. Végre leszállt a hóhér a létráról. Sietve, apró léptekkel ment a bíróság fehér asztala elé. Valósággal lámpalázas volt. Zavarában kalapját fején felejtette és úgy jelentette az alezredes-hadbírónak :
— Alázatosan jelentem, hogy az ítéletet végrehajtottam.
Ezután a két katonaorvos lépett a bitófához és felváltva hallgatták meg finom műszerekkel, ver-e még az akasztott ember szíve?
Hosszú percek teltek el így, végre mindkét orvos eljött a bitótól.
Kava Gusztáv elszenvedte büntetését. Huszonegy perc telt el azóta, hogy a hóhér az elítélt nyakába tette kötelet.
Ekkor megszólalt Mészáros János dr. tábori főlelkész:
— Katonák! Az isteni akarat az államhatalom Ítéletében teljesült. Kava Gusztáv, aki most az Úristen ítélőszéke előtt áll, levelet írt utolsó órájában és megkért arra, hogy olvassam fel előttetek.
Ezzel papírlapot vett elő és abból a következőket olvasta:
— Bajtársaim! Bárcsak mindig vetem lehetett volna a főtisztelendő úr, akkor nem kerülök ide. Az én sorsom tanítson meg mindenkit arra, hogy istenfélő, vallásos ember legyen. Bocsássanak meg nekem.
A tábori pap eltette a papírlapot és így folytatta szavait:
— Kava Gusztáv megkapta büntetését, bocsássunk meg neki és imádkozzunk érte. Vezényszó hallatszott. Lábhoz! Imához! A néma csendben a pap a Miatyánkot mondta. Ezután két méter magas fehér vászonfalat tettek az akasztófa elé.
Sztaniszlavszki beszélni akar
Pont nyolc órakor, megint megindult a huszonkét katonából álló szakasz. Néhány pillanat múlva visszajöttek, közöttük Sztaniszlavszki József, a másik elítélt, mellette Szabó Piusz dr. tábori főesperes. Sztaniszlavszki nem volt olyan fásultan nyugodt, mint Kava. Az arca eltorzult a szörnyű félelemtől. Mikor Solymossy alezredes hadbíró befejezte az ítélet felolvasását és a hóhérsegédek az elítéltet megragadták, beszélni kezdett:
— Alezredes urnák alázatosan jelentem, valamit akarok...
Solymossy alezredes azonban intett a kezével, mire a pribékek tovább vitték Sztaniszlavszkit a bitó alá. Mikor fölment a zsámoly fokain, még akkor is hallatszott, amint ismételgette:
— Valamit akarok...
A tábori esperes feléje nyújtotta a feszületet, Sztaniszlavszki ekkor elhallgatott és mélyen lehajolt, úgy csókolta meg a keresztet. Nyolc óra után öt perccel Kovács János hóhér jelentette, hagy a második ítéletet is végrehajtotta.
t. p.
Kis Ujság, 1932. április 28.
Idegesség ide vagy oda úgy tűnik a halál új porondmestere betartotta ígéretét és hivatalához méltóan jár el, probléma nélkül vezeti ki az életből az arra ítélteket. Kovács János innentől rendszeres szereplője az akasztásokról szóló riportoknak, bár túlzott figyelmet már nem szentelnek neki. Néha említést tesznek ruházatáról, de leginkább a beszámolók végén idézik, ahogy Kovács hol „alássan”, hol „alázatosan” jelenti: „az ítéletet végrehajtottam”. Kovács szereti az új munkáját, Pestszentlőrincről csak akasztani vagy a fizetéséért jár el, élvezi, hogy a fárasztó napi börtönmunka helyett a kertet rendezgetheti naphosszat. Kilitiből a rokongyerekek feljárnak a híressé lett Kovácsékhoz nyaralni, akik már egyre szebb és nagyobb házat engedhetnek meg maguknak.
Balsorsa tereli a figyelmet újra Kovácsra 1934-ben, amikor egy bagatell elszámolási vita miatt végül elcsapják állásából. A botrányba torkolló ügy azzal kezdődik, hogy Kovács egy Hajdú Mihály nevű albérlőt vesz magához pestszentlőrinci házába. Kovács szerint az albérlő nem fizet rendesen, ezért kidobálja a házból Hajdú bútorait, őt magát pedig az udvarra zárja. Hajdú ezután feljelenti Kovácsot, akit a kispesti bíróság magánlaksértés és személyes szabadság megsértéséért nyolcnapi fogházra és háromévi hivatalvesztésre ítél. Kovács János fellebbez, ami után a bíróság ítéletét meg is változtatja, a magánlaksértés vádja alól Kovácsot felmenti és személyes szabadság megsértésének vétségéért négynapi fogházra ítéli, de mellőzi a hivatalvesztés kimondását. Ez a hercehurca önmagában még csak kellemetlen közjátéknak számíthatna Kovács János életében, azonban az eljárása közben kiderül, hogy a hóhér bizony rovott múltú, 1910-ben sikkasztásért és lopásért már párnapos elzárásokra ítélték. Ha ez így van, Kovács bizony nem lehet ítéletvégrehajtó mivel a büntetlenség előfeltétel egy ilyen állami hivatalnál. A hóhér persze tagad, úgy nyilatkozik, hogy bizony az ő nem ritka neve lehet a félreértés oka. De az internet nem felejt. Mert az pont olyan, mint ezek a régi bűnügyi nyilvántartások. Ha egyszer oda valaki bekerül, annak ott nyoma is marad. Ráadásul mivel ekkor nem voltak még fényképes azonosító okmányok, a nyilvántartásban szereplők küllemi körbeírására nagy figyelmet fordítottak. Jelen esetben arra, hogy a többszörösen elítélt Kovács János bal keze fejének sérülését megemlítsék. Szegény Kovács erről nem tud, ártatlanságáról valló papírosokkal érkezik dr. Fazekas Géza ügyészségi igazgatóhoz raportra, de ott egy minden bizonnyal drámai jelenetben a keze fejének szemrevételezését követően lelepleződik. Felesleges már tagadnia, Kovács mindent bevall majd vérvörös arccal, szinte futva hagyja el a főügyész szobáját. Valamiért gazdái mégis megbocsátanak neki, felfüggesztik ugyan de egyelőre nem írnak ki új pályázatot. Kivárják a bíróság másodfokú eljárását, vagy talán még bele is piszkálnak, a lényeg, hogy a hivatalvesztést mellőző másodszori ítélet után Kovács János maradhat a hóhér. Nem tudni miért nyúlnak Kovács hóna alá, de az ügyészségnek attól bizonyosan nem kellett tartania, hogy Kovács menesztésével bakó nélkül maradna az állam.
Két nő is pályázik a budapesti hóhéri állásra
Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Megírta a Prágai Magyar Hírlap, hogy Kovács János állami hóhért nemrégiben a kispesti járásbíróság háromévi hivatalvesztésre ítélte. Az ítélet után a hóhért az Igazságügyi minisztérium felfüggesztette állásától. Azóta valósággal ostrom alá veszik az Igazságügyi misztériumot a kérvényezők a megüresedett állás elnyeréséért. A pályázatot még ki sem írták, de ez nem akadályozza meg a jelentkezők százait, hogy kérvényeiket be ne nyújtsák. A pályázók között szerepel Kozarek volt két segédje, ezenkívül igen sok diplomás fiatalember és két nő is. A női pályázók egyike már egy alkalommal próbálkozott a hóhéri állás elnyerésével, de akkor tudomására hozták, hogy Magyarországon nő nem lehet hóhér. Úgy látszik, ez az első sikertelenség sem riasztotta őt vissza attól, hogy most újból ne pályázzon. A másik női pályázó egy mészárosnak elvált felesége, aki gyakran segédkezett férjének állatok leölésénél.
Prágai Magyar Hírlap, 1934. május 05.
Nem tudjuk, hogy az ügyészség ragaszkodott-e ahhoz, hogy Kovács nevet változtasson, de még ugyanebben az évben hivatalosan Bogár lesz Kovácsból. A névváltozásról egy rövid újságcikk is beszámol, igaz csak két évvel később.
Hogyan lett Kovács Jánosból Bogár János
Bogár Jánost 1932 áprilisában nevezték ki állami ítéletvégrehajtónak, ahogy hivatalos nyelven a hóhért hívják. Bogár Jánost azelőtt Kovács Jánosnak hívták. Nemrégen változtatta meg belügyminiszteri engedéllyel a nevét. Körülbelül félévvel ezelőtt beállított Fazekas Géza főigazgatóhoz, a budapesti ügyészség irodavezetőjéhez ős a következőket mondotta:
— Főigazgató úr, nem jó név ez a Kovács János. Rengeteg van belőle, én pedig azt szeretném, ha az állami bakónak olyan neve lenne, hogy már a vezetéknevének kiejtésére is mindenki tudja, kiről van szó. Amikor azt mondták Bali, Gold, vagy Kozarek, mindenki tudta, hogy ez kicsoda. Én is ilyen nevet szeretnék. Ki is gondoltam egyet: Bogár. Bizonyos vagyok benne, hogyha megkapnám ezt a nevet, akkor mindenki tudná, hogy ez a név a hóhér neve.
Az állami ítéletvégrehajtó ugyanis nagyon büszke a foglalkozására.
Ezek után kérvénnyel fordult a belügyminisztériumhoz. Az ügyészség is pártfogolta a kérést. Mivel a névmagyarosításról szóló rendelet értelmében a nagyon gyakori neveket is meg lehet változtatni, nem volt törvényes akadálya a névváltoztatásnak. így lett Kovács Jánosból Bogár János.
Az Est, 1936. január 23.
Az ambíciókkal kibélelt Kovács akár nyilatkozhatta is a fentieket, de az biztos, hogy az írás egy része hírlapi kacsa, mivel Kovács és mindkét gyermeke már hivatalosan két évvel korábban Bogárrá lett. Az erre vonatkozó bejegyzést megtaláljuk anyakönyvi kivonataikban. De elég csak az akasztásokról tudósító híradásokon végignézni, 1934 novemberétől már Bogár János néven említik a hóhért.
Kovács, azaz Bogár Jánosnak nem csak hivatali elöljárói, de a közvélemény is megbocsátani látszik. Márkus László rendező egy publicisztikában még védelmébe is veszi. Miért ne törhetné ki bárki nyakát olyasvalaki, aki múltbéli apróbb kihágásaiért már megbűnhődött? Ezt a védőbeszédet olvasva a hóhér személyesen keresi fel Márkust, hogy háláját kifejezze. A váratlan és meglepő vizitről még az újság is beszámol.
„Nevem Kovács János, én vagyok az ítéletvégrehajtó...”
Márkus László előkelő látogatója
Márkus Lászlónak, az Operaház kitűnő főrendezőjének nemrégiben furcsa látogatója akadt. Valamelyik délután egy szép szál magyar ember csengetett a lakás ajtaján s a véletlenül ajtót nyitó Márkusnétól szép illedelmesen megkérdezte, beszélhetne-e a szerkesztő úrral... Márkus László ugyanis operaházi működésén kívül, publicisztikai munkásságot fejt ki, cikkírója napilapoknak, folyóiratoknak. Márkus Lászlóné a tipikusan polgári megjelenésű látogatót leültette, mert az uránál éppen volt valaki, aztán bement a szobájába. Közben elment a látogató Márkustól. A szobalány beengedte hozzá az előszobában üldögélő idegent.
— Jó napot kívánok, nagyságos uram, nevem Kovács János.
— Mivel szolgálhatok, kedves barátom? —kérdezte Márkus László.
— Nagyságos uram, ha nem tetszenék tudni, foglalkozásomra nézve az állami ítéletvégrehajtó vagyok...
— Tessék?
— Igenis. Olvastam a nagyságos úrnak egy cikkét, amelyikben nagyon igazságosan letetszett írni, hogy ha egyszer valaki valamit elkövetett és ezért megbűnhődött, a társadalom azért mégis mindig felelősségre vonja, rovottmúltúnak tekinti, úgy bánik vele, mint a bélpoklossal.
Hát ezért jöttem én el a nagyságos úrhoz, hogy tanácsot kérjek...
Márkus László végigsimította a homlokát, most már tudott mindent. Eszébe jutott a cikk témája, amelyet abból merített, hogy az állami ítéletvégrehajtóról valamilyen adminisztrációseljárás során kiderült, hogy húsz esztendővel ezelőtt valamilyen suskus miatt jogerősen elítélték, a büntetést annak idején le is ülte, közben, minthogy tizenöt esztendővel később, kinevezték állami ítéletvégrehajtónak s aztán, hogy a régi bűn kiderült, felfüggesztették az állásától, minthogy a törvény előírja, hogy a hóhér csak büntetlen előéletű ember lehet. Márkus ebben a cikkében az ellen az igazságtalanság ellen tiltakozott, hogy egy embert, aki vétkéért megbűnhődött húsz esztendő után ki akarjanak tenni az állásából. Ezt a cikket olvasta jött el a hóhér megköszönni s egyben tanácsot kérni, hogy mitévő legyen. Márkus elmosolyodott s megadta a tanácsot. Ajánlott a hóhérnak: egy ügyvédet, aki azzal nagy hálálkodások között elbúcsúzott s elment.
Brassói Lapok- 1935. február 4
Bár gyorsan elül a botrány Kovács körül, nem érzi már jól magát a nagyváros mellett. Az újságban arról nyilatkozik, kérvényezni fogja, hogy Balatonkilitire költözhessen, felesége szüleinek közelébe. Arról már okosan hallgat, hogy az ő családja is ott él, mivel már Kovácsékat is utolérte a hóhérokat és rokonaikat évszázadok óta sújtó balcsapás: az infámia. Kovács fiából hentes és mészáros lett, de miután apja hivatására fény derül, már senki nem akar vele dolgozni. Ezután kitanulta a kőművességet, de ott ugyanígy elfordulnak tőle. (Kozarek Antal az előző hóhér mielőtt hóhértárcát nyer, a bonctermek magányába menekül az apai örökségül kapott megvetettség elől.) Végül ifjabb Kovács sorsa is - mint a hóhérok fiúgyermekének általában - beteljesül és követi apját a bitófa mellé. Előbb a zsámoly mellől segíti „Tatát” a munkában, mint bakósegéd, majd miután az idősebb Bogár visszavonul, ő lesz, aki a létra tetejéről tépkedi tovább az élet fonalát.
A háború és a statárium bevezetése Bogáréknak egyre több munkát ad, ami már erősen megterheli a korosodó bakót. 1932 és 1941 között 34 akasztásnál kellett a hóhérnak eljárnia, az ezt követő háborús években pedig előfordult, hogy Újvidéken egyetlen nap alatt 18 szerben kellett halálos ítéletet végrehajtani. A tömegesen hozott halálos verdiktek időszaka a háború végével sem zárult le, 1945 áprilisa és 1946 júliusa között 100 kötél általi halálos ítéletet mondtak ki a népbíróságok. Idősebb Bogár Jánosnak ezeknél az akasztásoknál már nem jut szerep mivel 1944-ben visszavonul.
Zsidót akasztottak fel tegnap délután nyíregyházán
(részlet a cikkből)
Az ítélet végrehajtására már tegnap Nyíregyházára érkezett ifj. Bogár János állami segéd-ítéletvégrehajtó. Édesatyja, az országosan ismert Bogár János — mint fia mondja —, a bombatámadások megrendítő hatásának következtében betegszabadságra ment. Bogárék Pestszentlőrincen laknak és több súlyos bombatámadás izgalmait élték át.
Szabolcsi Hírlap, 1944. június 15.
A hóhér távolléte tartósnak bizonyul ezért fiának kell helyére állni, aki ezzel egyszerre lép a hóhér- és ranglétrára is. Előbb ideiglenes megbízással majd 1945 augusztusától hivatalos kinevezéssel látja el az állami bakó feladatait. A fegyőri munka napi fárasztó rutinjára panaszkodó Bogárnak kedvére volt a kényelmes hóhérélet. Évente csak pár alkalommal kellett akasztania, ideje nagy részét a számára kedves kerti munkákkal tölthette. Ezt a kényelmes tempót felborította a háborús törvénykezés. A hóhért külön „sínautóbusszal” utaztatták országszerte, hogy a rögtönítélő bíróságok által kiszabott halálos ítéleteket végrehajthassa. Nem tudni, hogy valós kimerültsége, vagy a hirtelen rázúdult akasztásokkal járó kényelmetlenségek elkerülése miatt, de az idősebb Bogár 1944 áprilisától nem jelenik meg többet az akasztófa mellett. Szögre akasztja a kötelet, azaz többet nem akasztja szögre a kötelet. (A cölöp bitófák tetején egy kampósszeghez volt rögzítve a felső hurok.)
A háború után még egyetlen alkalommal kerül neve az újságokba.
Három jó fogás
Letartóztatták Bogár Jánost, Szálasi Ítéletvégrehajtóját, Szendrői Kovács Gyula nyilas képviselőt s a repülőbrigád tömeggyilkos parancsnokát
A politikai rendőrség letartóztatta Kovács Jánost, aki azonos a Bogár János néven szereplő állami ítéletvégrehajtóval. Bogár ellen az a vád, hogy felesküdött Szálasira és végrehajtotta a baloldaliak s a zsidók ellen hozott halálos ítéleteket.
Bogár letartóztatásával érdekes „karrier“ ért véget. Pályafutását a gyűjtőfogházban foglárként kezdte, ahol azon az osztályon teljesített szolgálatot, melyen a politikai elítéltek zárkái voltak. Bogár már ekkor tanúságot tett „megbízhatóságáról“. A kommunistákkal és a földalatti szervezkedés miatt elítéltekkel a legkegyetlenebbül bánt és a fogház amúgyis szigorú szabályait saját hatáskörében még jobban megszigorította. Számos esetben ütlegelte, verte a foglyokat, megtörtént azonban az is, hogy oldalfegyverét is használta. Ebben az időben a gyűjtőfogház kórházában sok oly politikai elítéltet ápoltak, aki magán viselte Bogár bántalmazásának nyomait.
Bogár ezután megpályázta az állami ítéletvégrehajtói állást és mint „megbízható elem“ meg is kapta. Többször hangoztatta, hogy most nyert értelmet a pályája, mert alkalma van a társadalom ellenségeinek életét kioltani. Szálasi uralomra jutása után Bogár az elsők között volt, aki a „nemzetvezető” szolgálatába állott. Most már napirenden voltak az akasztások. Bogár büszkén hangoztatta, hogy mint Szálasi ítéletvégrehajtója, nagy szolgálatot tett az országnak, mert megtisztítja az országot a kommunistáktól és a zsidóktól. Bogárt a politikai rendőrség átadja a Népbíróságnak, ahol rövidesen kitűzik ügyében a tárgyalást és ítéletet mondanak felette. Ez lesz az első eset a magyar igazságszolgáltatásban, hogy az állami ítéletvégrehajtó a vádlottak padjára kerül.
Szabadság, 1945. április 18.
De a nyugalmazott bakó nem kerül bíróság elé mivel a fenti hír állításai valótlanok. Ha a hóhért le is tartóztatták, bizonyosan hamar kiderült, hogy ezúttal tényleg a neve sodorta bajba. A gyűjtőfogháznak volt egy Kovács János nevű őrparancsnoka, akinek a neve korábban már felmerült a kommunisták vegzálása kapcsán. Bogár János biztosan nem kegyetlenkedett senkivel. A háború után a már említett internálótábor-parancsnok kommunista Ruscsák Lajos is barátságosan nyilatkozik a vele jó viszonyban lévő jámbor hóhérról. Az is kizárt, hogy az idősebb Bogár Szálasinak ajánlotta volna szolgálatait, mivel a nyilas puccs előtt már négy hónappal fia vette át munkáját. Ifjabb Bogár Jánosról végképp nem lehet szó mivel egyrészt soha nem volt fegyőr, másrészt naponta jelenik meg a kivégzések kapcsán neve az újságokban. Bogár Jánosnak önmagán kívül senkivel sem kellett elszámolnia múltjával. Visszaköltözik Balatonkilitire, a faluszéli „Bogár házba” a ságvári erdő mellé. Kesereg a hóhérságon, ha előre tudta volna mennyi dolga lesz, nem ajánlkozott volna magától. A helyiek eleinte viszolyognak a nagy utat bejárt falubelitől, de hamar hozzászoknak a virágokat nevelgető, szőlővenyigét kötözgető csendes vihodárhoz. 1952-ben megözvegyül, 58 évesen tüdőrákban meghal a felesége. 1955-ben belép a TSZ-be, a szövetkezeti malomban lesz darálós. Zsákolja a lisztet, a lisztből kenyér lesz, a kenyér pedig élet. Így vezekel a városi csodákba beleszédült parasztember, aki egy rádióért és villanyfényért csapott az ördög tenyerébe.
(Az ifjabb Bogár Jánossal külön nem foglalkozom, részben mert a pártállami időkben az ítéletvégrehajtó működése a rendszer természetéből fakadóan nem kapott nagy nyilvánosságot, részben mert a történelmi kontextus miatt nehéz lenne az ő személyéhez előjel nélkül közelíteni. Kovács János egyik unokája szintén a büntetés-végrehajtásban helyezkedett el.)
Forrás: Arcanum.hu, Hungaricana.hu, Google, Familysearch.org, adatbazisokonline.hu