A budai hóhérlakok bemutatása után most a város pesti oldalán nézzük meg, hol éltek és mivel foglalkoztak a becstelen foglalkozású, kirekesztett hóhérok. Látni fogjuk milyen hatással volt Pest iparára a hóhérok lakhelye és a hozzájuk tartozó sintértelepek, ahol évszázadok óta folyt az elhullott állatok feldolgozása.

Feltételezések szerint az 1700-as évek elején még Pesten is a budai hóhér működött, mivel a városnak nem volt saját ítéletvégrehajtója. Nem tudjuk pontosan mikor fogadta fel Pest városa az első saját bakóját, az első pesti hóhérlak helyét viszont a korabeli térképekről ismerjük. A ház és a hozzá tartozó telek nagyjából a Kádár utca és Szent István körút közé esett az Újlipótvárosban.

Mikoviny Sámuel 1742-es térképvázlatán találjuk itt legkorábbról a házat jelölve.

A hóhérok 19. századi pesti lakhelyeivel szemben, erről az épületről és lakóiról nem sokat tudunk. Az biztosan tudjuk, hogy 1805 és 1810 között a pesti hóhér házát kiköltöztetik a Soroksári út mellé, tehát ez a hóhérlak szinte csak a 18. században szolgálta gazdáit. Annál is inkább, mivel az 1800-as évek eleji pesti címjegyzékeiben Henthaler József budai bakót tüntetik fel városi hóhérnak, aki éppen ez időben hadakozik Wurmhörger hadnaggyal a budai hóhérlak körül. Ebből következik, ahogyan a 18. század elején, Pestnek a 19. század első éveiben sem volt saját hóhérja. Majd fordult a kocka, mivel Buda 1807 és 1849 között nem alkalmaz saját bakót, Pesten viszont ez idő alatt a szabadságharc végéig három hóhér is követi egymást, Schüch Pál, Czirler Ferenc és Schuller Pál. Őket viszont már Pest túloldalán, a Ferencvárosban helyezi el a város.

Hild János várostervező javaslatára, valamikor 1807 és 1810 között épül fel a Soroksári út és a Duna-part között a hóhérok új lakhelye, a vármegye vesztőhelye mellett. A megyei kőakasztófát majd az 1850-es évek elején bontják el a ház közeléből.

Bár azt látjuk, hogy a régi ház nem volt még a város útjában, a környéke beépítetlen, a hóhérlak költözésére Hild János nagy ívű városszervező elképzelései adhatnak magyarázatot. Hild ugyanis Pest fejlődését a mai Újpest felé akarta irányítani északnak, mivel egy régi tapasztalat azt bizonyította, hogy a folyók mentén épült városok mindig a folyók sodrával ellenkező irányban fejlődnek. A bűzt árasztó dögtelep viszont idővel problémákat okozott volna, ahogyan azt Budán is láthattuk. Ésszerű előre menekülésnek tűnhet, hogy a dögteret a hóhérokkal minél hamarabb a várostól messzebbre, déli irányba helyezték át. Arról nem beszélve, hogy a hóhérlakok környékén lévő telkeket a babonák és hiedelmek miatt még a 19. századi felvilágosultabb városközösségekben is nehezebben lehetett értékesíteni. A várost szervező Szépítő Bizottság ezzel szemben a telekspekulánsok lobbijának engedve Csepel felé, déli irányban kezdte Pest fejlesztését, északon pedig az iparnak engedett teret. Így a dögtelep helyett rövidesen a Lipótváros gyárai mérgezték a város levegőjét. A régi hóhérlak Deyák József dohánykereskedő birtokába kerül, majd valamikor 1870 körül lebontják, és a környék beépül.

A hóhérok új Duna-parti lakhelyét 1810-től különböző német és magyar elnevezésekkel találjuk a térképeken, általában piros csíkozással. Gyaníthatóan a hóhérok hajdani formaruhájának színére utal a piros, ami a hóhérlakok elterjedt jelölésének számított.

A hóhérok fél évszázadig élvezhették a Duna-parti magányt mielőtt megjelentek első szomszédaik, akik azonban cseppet sem viszolyogtak a dögtér bűzétől, vagy a kutyák vonyításától. Ők nem mások, mint a város iparos pionírjai. A 19. században az ipar felfedezi a csontszenet, amit a cukorgyártásban illetve műtrágya adalékként alkalmaztak sikerrel. A drága import ellen létrehozott pesti csontégető és csontszéngyártó (spódium) üzemek csontigénye az ipar fejlődésével jelentősen fokozódik. Az addig föld alá való állati csontokért megkezdődik a hajsza, szegény emberek tömegei gyűjtögetik a csontokat városszerte, az üzemek pedig próbálnak minél közelebb kerülni a csont lelőhelyekhez, ami hol máshol lenne, ha nem a gyepmesteri telep közelében, a hóhér házánál. Mint már említettük, ezekre a telepekre nem a mai értelemben kell gondolnunk, a hóhér-gyepmesterek fő feladata a kutyák befogása mellett az elhullott állatok begyűjtése és a beteg állatok leölése volt. A motorizálatlan korabeli Pesten és Budán a ló és a marha volt a leggyakrabban elhullott állat. A 19. század végére a hóhércsaládok által igazgatott óbudai és pesti sintértelepeken a feldolgozott állatok súlya elérte az évi egymillió kilogrammot.

Az alábbi beszédes térképrészleten láthatjuk, hogyan telepszik rá a hóhérlakra az első két csontfeldolgozó üzem.

A szappangyár a csontokból kifőtt zsírt és az állati faggyút hasznosította, a csontszéngyár pedig a csontokból csontlisztet és csontszenet gyártott. Persze ezek a gyárak, bár nevükben gyárak voltak, tulajdonképpen modernebb és nagyobb manufaktúrák, kisüzemek voltak csak, volumenükben nem közelítették meg a mai ismereteink szerinti gyári termelést.

A két ferencvárosi üzemet számos ipari létesítmény követi, majd idővel megjelenik a közelben a vasút és a dunai kikötők. A század végére a környék a város egyik ipari központjává növi ki magát, ahol a vegyipar túlsúlya szembeötlő. Nyilván valóan érdemes volt a bűzös üzemeket a városnak azon részén koncentrálni, ahol először megtapadtak a hóhér háza mellett. Az alábbi térképeket összehasonlítva, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a hóhérok lakhelye determinált bizonyos iparosodási folyamatokat Pest déli részén. 

A hóhérlak mellett 1868-ban üzembe helyezett csontszéngyárat építtető Első pesti spodium- és csontlisztgyár Rt. jogutódja lesz később az a Budapesti Vegyiművek, ami csak 139 év (!) múlva, 2007-ben zárja be kapuit az Illatos úton. A bűzös spódium gyárat a közelben felépült Nagyvásártelep miatt kellett átköltöztetni a nem messzi Illatos útra az 1930-as évek közepén. De addigra leginkább már csak nevében van köze a csontokhoz, a 19. század végére a csontüzletnek lassan leáldozott, mivel a csontlisztet a cukorgyártásból kiszorította a kénsav. A csontszéngyár áttér az enyv gyártására, és a szappangyár is már az 1872-ben megnyitott közeli Közvágóhídról szerzi be a faggyút. A csontok gyűjtése is sokkal nehezebb kenyér lesz, mivel közegészségügyi okokból egyre szigorúbb rendeletekkel szabályozzák. A két gyarapodó üzemnek már csak egy dologra van szüksége a hóhértól, a telkére.

1882-ben a csontlisztgyár megkapja a várostól a hóhér házát és telkét, amit rövidesen összeépít az üzemmel, a gyárhoz vezető út pedig a Csont utca nevet kapja. A Ferencváros egy másik szegletében pedig, a régi lóversenytér mögött (később Gyáli út), új gyepmesteri telepet alakítanak ki, és itt épül fel az utolsó klasszikus értelemben vett hóhérlak, ahova hóhércsaládok költöznek be.

A telep vezetője Ernecker Karolina, Kornberger hóhér özvegye, a klosterneuburgi hóhér lánya, a gyepmester pedig a Kornberger helyébe lépett Kozarek Ferenc, az első „állami” ítéletvégrehajtó. Kornberger Mihályné vezeti még a város másik gyepmesteri telepét is Óbudán, ahol Both (Bott) József állatorvos a gyepmester, Bott Ferenc egykori budai hóhér fia.

A csontszén visszaszorulása ellenére az állati hulladék feldolgozása továbbra is remek üzleti lehetőségeket rejt, ehhez azonban a gyepmesterek középkori, üstökben főzéses módszere helyett modern termokémiai berendezésekre lenne szükség. Logár János üzletember és társa 1882-ben felajánlja a városnak, hogy a dögök feldolgozásából származó haszonért cserébe az új telepet saját költségükön felépítik, és nyugati mintára gépesítik. A városi tanács azonban ezt elutasítja, így ez az új telep is csak egy hagyományos, bűzös dögtelep lesz, ami hangos nemtetszést vált ki a közegészségügyért aggódók körében.

1889-ben végül már a városvezetők is szükségesnek látják egy modern termokémiai intézet és az ehhez kapcsolódó állategészségügyi szolgálat felállítását, ezzel kezdetét vette a valaha volt egyik legcsúfosabb beruházási történet amióta Budapest városa létezik. Még 1889-ben tetemes összeget vesznek fel az építkezésre, de a pénzt másra költik és egy kapavágás sem történik. Az ezután évente elkülönített pénzeket is 14 éven keresztül rendszeresen másra fordítják, 1894-ben még költséges nyugati tanulmányutakat is szerveznek, de ezek beszámolóit már senki sem olvassa el. Időközben 13 alkalommal pusztított dögvész, ami a modern állategészségügyi szolgálattal megelőzhető lett volna. 1903-ban végre megbízták a Nicholson gyárat, hogy a gépeket készítse el 1904-re. Egy év csúszással végül 1905-re az üzem a hóhérlakhoz közeli Illatos úton felépül. A gyepmesteri telepek szerződését a hóhércsaládokkal felmondják, az intézetbe személyzetet fogadnak fel, azonban a gépek üzemzavar miatt nem indulnak el. Újra szerződnek a régi gyepmesterekkel, akik újra üstökben főzik a dögöket, ezúttal már a modern, üzemzavartól bénult gépek mellett. 1907-re a berendezéseket átalakították, a főváros mérnökei azokat rendben találták, elindulhatott a húsliszt és húszsír gyártása. A gépek egy hétig működtek és leálltak. Erre a Nicholson gyár emberei ismét hozzáfogtak a javításhoz. A gépek ismét megindultak, majd kétezer vagon húsliszt legyártása után ismét leálltak, mivel a várakozással ellentétben nulla kilogramm húslisztet sikerült értékesíteni. A semmiért évekig fizetett intézeti munkatársakat elküldték, maradtak viszont Kozarekék, akik vélhetően nem kevés derűvel nézték végig, ahogy a modern kor próbálta kicsavarni kezükből a hóhérok évszázadok óta végzett munkáját. És maradt persze az intézet padlásán a temérdek húsliszt, aminek sorsát nem ismerjük.

Mindeközben a Gyáli úti gyepmesteri telep továbbra is működik, igaz, már csak a befogott kutyák elhelyezése, majd három nap után a „lebunkózásuk” történik ott. Az állatvédők később kiharcolják, hogy az állatokat taglózás helyett lelőjék, úgynevezett „angol pisztollyal”, ami golyó helyett kis tőrt röpít ki magából. A szolgálat majd csak 1908-ban települ át a sokadik üzemzavarából lassan felépülő Illatos úti Állategészségügyi Telep mellé, és egyesül azzal. A híres Kozarek hóhér ekkor már nem él, egy elfertőződő kézsérüléstől vérgémezést kap és 52 évesen a hóhérlakban hal meg. Kozarek Ferenc fia, Antal lesz az új Illatos úti telep felügyelője és boncmestere, majd 1929-ben apja nyomdokába lép és pályázat útján elnyeri az állami bakóságot is. 34 év után így még egyszer utoljára összefonódik a két hivatal, és egy gyepmester lesz a hóhér. De a fiú sajnos túl szorosan követi apja sorsát, fiatalon hal meg ő is, egy esti akasztás során megfázik és tüdőgyulladás végez vele 47 éves korában. Mindössze három évig működött az utolsó ítéletvégrehajtó, aki hóhérdinasztiából származott, utódai már a rendvédelemből érkeznek.

A Gyáli úti hóhérlakot továbbra is a Kozarek család lakja, ahol a ház körül időközben kinövő egyetlen városi kutyatemető igazgatása lesz a feladatuk. Kozarek Rudolf, a temető gondnoka és Róza testvére lesznek majd a ház utolsó lakói egészen a 40-es évekig.

Az első világháború alatt a telep egy időre újra megnyílik, amikor a legyengült harctéri lovakat százszámra ölik le és ássák el a hóhérlak körül. A teleppel szemközt húzódó Mária Valéria telep nyomortanyáiról az ott élő nincstelenek még rendszeresen átjárnak a sírok közé csontot bányászni, amiért valami keveset egy-egy műtrágyagyáros hajlandó fizetni.

Mivel a föld rengeteg fertőző betegségben kimúlt állatot is rejt, a rendőrség vadászik a csontbányászokra, akik viszont úgy tartják, hogy a kórságot a föld már „kihúzta” a csontokból. A csontok után kapirgálókon kívül a környékbeliek messze elkerülték a hírhedt házat, az utolsó hóhérlakot, ahol Kozarek „mester” szobáját közel fél évszázadon át érintetlenül vigyázta a család. Benne az aranykeretes tükörrel, amibe belenézni a hiedelem szerint szerencsét hozott, ezért a babonásabb városi hírességek, de még miniszterek is kijártak a hóhér tükréhez egy pillantásra…

A háború után a hóhérlakot és a kenneleket lebontják, beton kerül a kutyasírokra és a háborús veterán lovak csontjaira is. Az Illatos úti fehérjefeldolgozó és az állategészségügyi szolgálat azonban a mai napig emlékeztetnek arra, hogy mivel is foglalkoztak itt a Ferencvárosban másfél évszázaddal ezelőtt a hóhérok és családjaik, a melléjük szegődött úttörő iparosokkal.

Friss tartalomért kövesse Facebook oldalunkat!

Forrás: Arcanum.hu, Hungaricana.hu, Google, Familysearch.org, adatbazisokonline.hu